2010.

Tavasszal felkerestük a Dévai intézetet.

Ott is a lombikot tartották az egyedüli megoldásnak, sőt újra akartak velem minden vizsgálatot csináltatni. Na, erre már nem voltam hajlandó, mivel úgy voltam vele, hogy velem minden rendben van, miért kéne újból megkínozni a vérvételekkel. Egyértelműen a férjemmel van a baj, mit akarnak tőlem.

Akkor még nem tudtam, hogy a lombiknak ez a menete, fél,illetve egy évnél régebbi vizsgálatokat sehol sem fogadnak el.

Annyira lombikbaba ellenes voltam, hogy nem is mentünk többet vissza az intézetbe.
Itt velünk volt a baj, nem akarom az intézetet egy percig sem hibáztatni emiatt. Persze, ott sem mondták, hogy csináljunk a férjemnek egy hereultrahangot végre!

Továbbra is reménykedtem a csodában. Olyan sok mindenkinek sikerült már a leglehetetlenebb helyzetekben, nekünk miért ne jönne össze természetes úton?

Sajnos, múltak a hónapok és a baba sehol sem volt. Elkezdtem olvasgatni az interneten a rossz minőségű sperma okairól és nagy nehezen rábukkantam a herevisszérre.
Gyorsan elküldtem a férjemet egy magánurológushoz. Azért urológushoz, nem andrológushoz, mivel úgy voltam vele, hogy ők nem lehetnek profitorientáltak, mint az andrológusok. Nekik nem üzlet a lombik.
Úgy tűnik, nagyon jó útra terelődtem. Dr. Berényi Pál végre csinált a férjemnek egy ultrahangot és rábukkant egy tüneteket eddig nem okozó herevisszérre. Nagyon boldogok voltunk, hogy végre megtaláltuk a rossz minőségű sperma okát.

A doktor úr az Istenhegyi magánklinikán praktizál, tehát viszonylag gyorsan sor került a műtétre. Nagyon jó kezekbe került a férjem. A műtét nem volt túlzottan megterhelő, rutinműtétnek számít. Egy napig feküdt kórházban az én hős férjem és körülbelül egy hetet volt betegállományban. Mondták, hogy fél év múlva érdemes megnézetni, hogy mennyit javultak az eredmények.

Türelmesen vártunk és reménykedtünk.