Könnymentes beszoktatás :)

Most már bátran állíthatom, hogy drága gyermekem gond és könny nélkül beszokott a Bölcsödébe. Két hét betegség miatti kihagyás után is simán bement ma egyedül a csoportszobába.  Na jó, ez csak egy délelőtti pár órás fizetős csoport, mert az állami részre februárban már nem tudták  felvenni, de akkor is hatalmas előrelépésnek gondolom.

Természetesen most is kaptam az ismerőseimtől a megjegyzéseket, hogy ezzel a módszerrel soha nem fog beszokni, de én kitartottam ez elveim mellett. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy nem mindenki teheti meg, hogy hónapokig  együtt járjon a gyermekével közösségbe, de akkor legalább megtehetné, hogy nem kritizál egy olyan módszert, amiről még nem is hallott.

Heti kétszer jártunk február közepétől. Eleinte a szoknyám alá bújt, el sem mozdult mellőlem. Ő egy nehezen oldódó gyermek, neki az kellett, hogy hosszú ideig mellette legyek, együtt játszunk, együtt menjünk ki a Bölcsöde udvarába. Olyan mint az apja, először figyel mindenkit aztán szépen fokozatosan feloldódik. Bele sem merek gondolni, hogy mekkora trauma lett volna neki, ha csak úgy hirtelen 1-2 hét beszoktatás után ordítva ott kellett volna hagynom. Hálás vagyok a Bölcsi dolgozóinak és a sorsnak is, hogy úgy alakította az életemet, hogy csak heti három napra kellett visszamennem dolgozni és hogy maradt két szabadnapom, amikor is a Balázzsal eljöttünk a Bölcsibe. Nem mondom, hogy nem esett nehezemre a millió és egy feladatom mellett, de megérte.  Az hogy a gyermekem várja a bölcsit és örömmel sétál be egyedül, az felülmúlhatatlan. Persze az is szerencsés volt, hogy nem hirtelen kellett megszoknia a hiányomat. Kezdtük azzal, hogy a nagymama vigyázott rá abban a három napban amíg én dolgoztam. Siettem haza, ahogy csak tudtam. Reggelente, ha felébredt akkor rámutattam az órára és mondtam neki, hogy mikor érek haza. Amikor hazaértem, akkor rámutatott ő is az órára és mondta, hogy „Jaja( azaz Anya) tik-tak hazajön”.  Már gyönyörűen, mondatokban beszél, de valahogy a „Jaja” megmaradt, szinte az összes babanyelven kreált szava eltűnt már. Csodákat tett vele a heti 45 percnyi logopédia, amire szeptember óta járunk és a heti egy óra gyógytorna, amire december óta megyünk. Mindkét foglalkozást a Balázs által imádott Zsófi tartja, akibe az én drága kisfiam szinte szerelmes.  A „r” és „l” betűket még nem tudja kiejteni, de ez még nem is baj, viszont két nyelven is elszámol tízig és a színeket is nagyjából ismeri.

Bárcsak lenne ilyen szerencsénk az óvodával is! Két helyre jelentkeztünk. Oda már fel is vettek, ahová hivatalosan tartozunk, de mi inkább a Katolikus óviba mennénk, ahonnan még nem érkezett válasz. Az első helyen biztosan tudom, hogy nem szeretik a hosszas beszoktatást, úgy hogy nehéz dolgom lesz, ha nem vesznek fel a másikba.  Egyébként szeptembertől már én sem tehetem meg, hogy hónapokig szoktassam be az új helyre, mivel heti 5 napban fogok dolgozni és anyukám is hazautazik addig, úgy hogy lesz min izgulni. Azért az sem állapot ami most van, január óta együtt lakunk pedig a házunk nem túl nagy, de mivel egyik bölcsiben és családi napköziben sem volt már hely, kénytelenek voltunk ezt a megoldást választani.

Egyébként jól vagyunk, csak semmire sincs időnk. Most a vasárnapi „Sam a tűzoltó” party-ra készülünk, amikor is egyetlen kicsi kincsem HÁROM éves lesz. :)